Rólunk

Egyesületünk célja a magyar sajtkultúra fejlesztése. Tevékenységünkkel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy szerte az országban egyre jobb minőségű sajtok készüljenek és a magyar sajtok elismertsége minél inkább növekedjen a fogyasztók körében.

Történetünk

A Kis- Közép-, Agrárvállalkozók, Sajtkészítők Egyesülete (KKASE – Sajtkészítők Egyesülete) 2006-ban alakult. 2013 óta évente rendezzük meg a Magyar Sajtmustrát, melyen évről évre az ország legjobb sajtjai mérettettnek meg. 2015-ben LEADER Térségek közötti együttműködés pályázatok keretében indítottuk útjára a Magyar Sajtút Hálózat kezdeményezést. 2019-ben Sajtbíráló tanfolyamot szerveztünk, amelynek eredményeként Magyarországon elsőként 24 okleveles sajtbírát avathattunk.

"Úgy érzem, hogy nekünk kézműves sajtkészítőknek a következő lépés az lenne, hogy megpróbáljunk leállni avval, hogy olyan sajtot készítsünk mint mások. Fel kell ismernünk, hogy mitől egyedi és speciális a tej amivel dolgozunk, mitől különleges a környezetünk és ebből kell megalkotni azt a sajtot amely leginkább visszaadja és megmutatja ezeket a tulajdonságokat. Nem szabad a tejünket beleerőltetni olyanba ami nem önmaga. Meg kell találnunk valódi énjét."

- Rachel Fritz Schaal, Parish Hill Creamery -